Kedves látogató!

Köszöntünk a Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál honlapján.

Idén a 19. éve annak, hogy a Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál jelzi a karácsony közeledtét, alkalmat ad az elcsendesedésre és a feltöltődésre. Ünnepelj velünk te is 2019. december 14-én az Auditorium Maximumban, ahol meglepetések, elcsendesítő áhitat és az ünnepre hangoló koncertek, vásártér, finom kávé, meleg tea és sok jó ember társasága vár!

A Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségének (IKE) évente ismétlődő, egynapos rendezvénye, amely az adventi időszak lázas készülődésében kínál alkalmat az elcsendesedésre, felkészülésre.

A fesztivált először 2001-ben szervezték meg, akkor még csak három együttessel. Azóta folyamatosan növekszik, programja gazdagodik, az elmúlt években már 8-10 csapat is zenélt a VAU színpadán, alkalmanként 1000-1500 látogató előtt, akik Erdély minden régiójából érkeztek.

A zenefesztivál keresztyén jellegének köszönhetően Erdélyben éveken át egyedinek számított, azonban néhány éve azonos névvel, illetve hasonló jelleggel több ilyen alkalom is szolgálja a fiatalok lelki növekedését.

Idén négy helyszínen szervezzük meg a Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivált: december 7-én Marosvásárhelyen, december 8-án Székelyudvarhelyen, december 14-én Kolozsváron, december 15-én Sepsiszentgyörgyön találkozhatunk és élhetjük át együtt a várakozás örömét. December 15-én pedig Kolozsváron kerül sor a 14. Adventi Gyermekfesztiválra és Sokadalomra az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban, az Életfa Családsegítő Egyesület szervezésében.

Támogatók és partnerek

Kapcsolat

Helyszín

Auditorium Maximum, Mihail Kogălniceanu utca 5, Kolozsvár 400000

Elérhetőség

E-mail cím: varomazurat@ike.ro Telefon: 0264 598 050 Mobil: 0744 670 769

Támogass!

Amennyiben támogatni szeretnéd a rendezvényt, ezt megteheted személyesen, vagy a következő bankszámlaszámon:
RO83BTRL01301205919524XX
(név: ATC din Transilvania)