Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület

IKE

Az IKE egy nemzetközi ifjúsági mozgalom, melynek célja a testi és lelki élet ápolása konferenciák, bibliaórák, különféle táborok által, az értelmi nevelés és a keresztyén szolgálat, amely a bel- és külmisszió, általános értelemben vett diakóniai szolgálatokban valósul meg.
Erdélyben az IKE-mozgalom 1921. februárjában kezdodött el diákok kezdeményezésére Kolozsváron. A kommunista rendszer idején a vallásos szervezetek muködését betiltották, így az IKÉ-nek is abba kellett hagynia rendszeres tevékenységeit.
1993-ban azonban újból beindult az IKE munka néhány lelkes fiatal kezdeményezésére, és 1994-tol hivatalosan bejegyzett egyesületként muködik Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület néven, felvállalva a református egyház ifjúsági munkáját.
Az Erdélyi IKE egy országos ifjúsági munkát ölel át. Jelenleg 41 tagcsoportja van. Tevékenységékben egyaránt helyet kap a bibliatanulmányozás, közösségépíto és fejleszto programok, sporttevékenységek, zenei rendezvények, missziós tevékenységek, melyeket különbözo szakosztályok koordinálnak.

Katolikus Egyetemi Lelkészség

KEL

A kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) '90es évek elején alakult az egyetemisták kezdeményezésébol, folytatva Márton Áron hajdani misszióját az egyetemi városban. A Lelkészség céljai:

  • az egyetemisták és fiatal értelmiségiek közös útkeresése;
  • Isten kegyelmével a lelki, szellemi, kulturális fejlodés elérese;
  • lehetoséget nyújtani az igényszint kialakítására;
  • az érdeklodés felkeltése;
  • a katolikus értelmiség nevelése;
  • a felelosségtudat erosítése és a tanúságtevo nagykorúság elérésére nevelés.

Emellett átmeneti otthon szeretne lenni az egyetemi városban tanuló katolikus diákoknak és nem csak. Jelenleg a lelkészség 350 diákot számlál sorai között, és a tevékenysége 16 kiscsoportot foglal magába. Ezen kívül különbözo nagyméretu idoszakos rendezvények színhelyéül is szolgál a KEL, Gólyanap, Országos Katolikus Egyetemista Találkozók, nyári táborok és vezetoképzok szolgálják a fenti célokat.