Azért mert fontosnak tartjuk. És remélhet?leg folytonosan fogjuk frissíteni, legalábbis ez a szándék. Nagyon sok minden történt az utóbbi id?ben, a szervezés teljes g?zzel folyik. Már csak néhány nap és kezd?dik a fesztivál. Ajánljuk, hogy nézzétek folytonosan a honlapot, mert az is frissül, videók kerülnek fel, amelyeket érdemes nézegetni. Ami ugyancsak fontos, hogy van Facebook profilunk, amit lehet lájkolni, s?t kötelez?!
Lesz néhány meglepetésünk is, aminek az el?készítése folyamatban van. A mai hóesés az nem a mi meglepetésünk volt, azt az Úrnak kell tulajdonítani, de ez is lehet jelzés arra, hogy itt az id?, készülni kell, közeledik az advent, és hamarosan megünnepelhetjük Krisztus születését. Az idei nagy meglepetés, hogy újra fellép a Magvet? együttes. ?ket már elég rég nem láttuk színpadon, mi nagyon örülünk, hogy újból együtt leszünk. A másik nagy meglepetés, hogy készül a fesztiválról egy dokumentumfilm is, amit szombaton fogunk levetíteni.
Újdonságnak számít, hogy idén két napos lesz a fesztivál. Aki megnézte a programot vagy látta a plakátot, annak ez nem újdonság, de az el?z? években ez nem volt. Van egy fotó- és próza- illetve verspályázat is, amire már sok-sok nagyon szép m? érkezett be, a képek egy részét Facebookon meg lehet tekinteni. A beküldési határid? már lejárt, 40 vers és próza érkezett be, aminek mind nagyon örülünk.
Idén is lesznek regionális fesztiválok, december 7-én Kézdivásárhelyen, december 18-án pedig Széken várhatjuk együtt az Urat. Mi már most is várjuk ezeket az alkalmakat, és ezzel együtt az Urat is természetesen, hiszen nélküle fesztivál sem lenne.
Amíg kezd?dik a fesztivál, addig találtunk egy kis olvasnivalót, meg néznivalót. Azoknak is jól fog, akik már voltak VAU-on, de azoknak is szól, akik még nem voltak több száz más emberrel az Urat dics?íteni.
A Várom az Urat története a Szatmári Református Egyházmegye honlapján
A 2009-es fesztivál beszámolója az Erdély Ma portálon
Fotóriport az Agnus Rádió blogján a 2009-es fesztiválról
Szolj hozza